EarthVision-wiki
Register
Advertisement

Az EarthVision egy évente megrendezett verseny kezdetben az eschungary.hu fórumozói, ma már bármilyen, magyarul folyékonyan beszélő személy között. Lényege: Minden résztvevő benevez meghatározott számú országot és dalt, majd szavaznak a többi résztvevő által benevezett dalokra, hogy megtalálják a legnépszerűbb dalt. Az alábbiakban a verseny szabályai olvashatók.

A versenyszabályok

I. A résztvevők

  • I/1. A részvétel feltétele, hogy az adott személy folyékonyan beszéljen magyar nyelven, emellett előnynek számít, ha ismeri, és követi az Eurovíziós Dalfesztivált vagy bármely más, országok közötti versenyt, vagy részt vett már korábban más internetes dalversenyen.

II. Az országok, területek

  • II/1. Azon országok, területek listája, melyek indíthatók a versenyen, megtalálható ezen az oldalon. Ugyanitt szerepel a szabad területek listája is.
    • II/1/a. A szabad területek lényege, hogy az előadóknak nem kell feltétlenül kapcsolódniuk az általuk képviselt országhoz, területhez, hanem az adott ország, terület mellett feltüntetett országokhoz, területekhez is kapcsolódhatnak. Ezen országok, területek meghatározásánál a politikai, kulturális vagy nyelvi hovatartozás számít. Ettől függetlenül indíthatók olyan előadók is a szabad területekkel, melyek kötődnek az adott szabad területhez.
  • II/2. Egy országot, területet csak egy előadó és egy dal képviselhet egy évben.

III. Az előadók

  • III/1. Az indított előadóknak valamilyen szinten kapcsolódniuk kell ahhoz az országhoz, területhez, amelyiket képviselik.
    • III/1/a. Együttesek esetében legalább az egyik tagnak kapcsolódnia kell a képviselt országhoz, területhez.
    • III/1/b. Egy előadó adott országhoz, területhez való kapcsolódásánál az egyenes ági felmenőket, illetve a születési helyet kell figyelembe venni.
      • III/1/b/1. Ez alól a szabály alól kivételt képez Magyarország, melyet az ország határain kívül született és az adott országban élő és alkotó magyar előadók is képviselhetnek,
      • III/1/b/2. továbbá kivételt képeznek azok az előadók, melyek
        • III/1/b/2/a. nem a képviselt országban születtek, de hosszú ideje az adott országban élnek,
        • III/1/b/2/b. többségében a képviselt ország hivatalos vagy nem hivatalos, de nagy számban beszélt, azonban minden esetben az eredeti országétól eltérő nyelvén, illetve nem angol vagy mesterséges nyelven alkotnak,
        • III/1/b/2/c. valamint saját magukat a képviselt országhoz tartozónak tekintik,
        • III/1/b/2/d. ezáltal a társadalom és a rajongók a III/1/b/2/a-c. pontok alapján a képviselt országhoz tartozónak tekinti őket.
    • III/1/c. A szabály alól kivételt képeznek a szabad területek, melyekről bővebb információ a II/1/a. pontban olvasható.
  • III/2. Egy előadó csak egy országot, területet képviselhet egy évben.
  • III/3. A versenyen csak élő előadók indíthatók, már elhunytak nem.
    • III/3/a. Ez alól a szabály alól kivételt képez az az eset, ha az adott előadó halála a verseny közben következik be, továbbá
    • III/3/b. kivételt képeznek azok az előadók, akik bár fel vannak tüntetve az előadók között, de nem énekelnek a dalban!
  • III/4. Még létező és alkotó vagy már feloszlott / átmenetileg nem alkotó együttesek – beleértve az önálló előadói közreműködéseket is – esetében csak olyanok indíthatók, amelyeknek énekese(i), aki(k) az adott dal keletkezésének idején az együttes énekese(i) volt(ak), még él(nek).
    • III/4/a. Ez alól a szabály alól kivételt képez az az eset, ha az adott együttes adott tagjának halála a verseny közben következik be!
  • III/5. Az előadók neme, életkora, bőrszíne, nemi érdeklődése, vallási, politikai nézetei a verseny szempontjából jelentéktelen tényezők.
  • III/6. A játékosok saját magukat saját dallal, illetve más előadókat általuk írt dallal is benevezhetik a versenybe a III/1-5. pontok betartásával.

IV. A dalok

  • IV/1. Minden olyan dal indítható, amely
    • IV/1/a. stúdióverzióban legkorábban 2001. január 1-jén jelent meg,
    • IV/1/b. Eurovíziós Dalfesztiválon, Junior Eurovíziós Dalfesztiválon vagy Eurovíziós Kórusversenyen nem hangzott el,
      • IV/1/b/1. A versenyeken elhangzott dalok átdolgozott verziói nem indíthatók, ahogy a válogatókban elhangzott dalok sem az adott évi versenyt megelőző öt válogatós szezonból!
    • IV/1/c. más, magyar szervezésű internetes dalversenyen nem szerepelt az adott évi versenyt megelőző öt évben, illetve
    • IV/1/d. előadója megfelel a III. pontban leírtaknak.
  • IV/2. Minden dalnak tartalmaznia kell legalább egy versszaknyi szöveget.
  • IV/3. Egy országot csak olyan dal képviselhet, ami
    • IV/3/a. teljes egészében angolul,
    • IV/3/b. teljes egészében mesterséges nyelven,
    • IV/3/c. teljes egészében az adott ország hivatalos nyelvén,
    • IV/3/d. teljes egészében az adott országban nagy számban beszélt, de nem hivatalos nyelven van, vagy
    • IV/3/e. kevert nyelvű, de tartalmaz legalább egy versszaknyi, az országhoz köthető nyelven, angolul vagy mesterséges nyelven elhangzó részt.
  • IV/4. A dalok hosszára vonatkozóan nincs korlátozás.
  • IV/5. Feldolgozások is indíthatók a versenyen abban az esetben, ha
    • IV/5/a. a feldolgozás legkorábban 2001. január 1-jén jelent meg,
    • IV/5/b. a feldolgozás előadója él,
      • IV/5/b/1. Együttesek és egyéni előadós közreműködések esetében csak azokat az előadókat kell figyelembe venni, akik énekelnek a dalban!
    • IV/5/c. az eredeti előadó és a feldolgozás előadója eltérő nemű,
      • IV/5/c/1. Együttesek és egyéni előadós közreműködések esetében csak azokat az előadókat kell figyelembe venni, akik énekelnek a dalban, továbbá
      • IV/5/c/2. azon dalok esetében, amelyekben több, mint két előadó énekel, az eredeti dalban és a feldolgozásban éneklő, többségben levő nemű előadók nem lehetnek megegyezőek!
    • IV/5/d. az eredeti dal és a feldolgozás előadójának formációja (szólista, együttes – beleértve a duetteket és a közreműködéseket) különböző, vagy
    • IV/5/e. az eredeti dal és a feldolgozás legalább részben eltérő nyelvű.
      • IV/5/e/1. Ebben az esetben a IV/5/c-d. pontokat nem kell figyelembe venni!
    • IV/5/f. Ha az eredeti dalnak nincs konkrét előadója, akkor az adott játékos dönti el, melyik előadó verzióját tekinti eredeti dalnak.
      • IV/5/f/1. Ebben az esetben a IV/5/c-d. pontokban foglalt kikötéseket az adott játékos döntésének függvényében kell figyelembe venni!
  • IV/6. Népdalok is indíthatók a versenyen abban az esetben, ha legalább egy énekes előadta őket. Ha több énekes is előadta az adott népdalt, akkor az adott játékos dönti el, melyik előadó verzióját nevezi be a versenybe.
    • IV/6/a. Olyan dalok is indíthatók, melyekben csak népdalok részletei hallhatóak. Ha ezeket a részleteket a fő énekes adja elő, akkor a dal az énekes országából indítható. Ha a részletek ismeretlen előadók által szólalnak meg a dalban, akkor a dal a népdal keletkezési helyét képviselheti. Ha a dalban népdalok, népdalrészletek és legalább egy fő énekes egyaránt szerepelnek, akkor a dal a fő énekes országát képviselheti.
    • IV/6/b. A IV/5/a-b. pontokban foglaltak a IV/6. és IV/6/a. pontokban foglaltakra is vonatkoznak.
  • IV/7. Ha egy dalnak nincs konkrét előadója, de többen is felénekelték a dalt, akkor az adott játékos dönti el, melyik előadó verzióját nevezi be a versenybe.
    • IV/7/a. A IV/1/a., illetve a IV/5/a-b. pontokban foglaltak a IV/7/a. pontban foglaltakra is vonatkoznak.
  • IV/8. Egy dal csak egyszer indítható a versenyen.
  • IV/9. A játékosok saját dalaikat saját maguk, illetve más előadók előadásában is benevezhetik a versenybe a IV/1-8. pontok betartásával.

V. A szavazás

  • V/1. A szavazási rendszer kis változással megegyezik az Eurovíziós Dalfesztiválon, Junior Eurovíziós Dalfesztiválon és a már megszűnt Eurovíziós Táncversenyen alkalmazott szavazási rendszerrel:
    • V/1/a. az elődöntőkben minden játékos a tíz kedvenc dalára szavaz, melyek 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 10 és 12 pontot kapnak;
    • V/1/b. a döntőben minden játékos a tizennégy kedvenc dalára szavaz, melyek 1, 2, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 20, 25 és 30 pontot kapnak.
  • V/2. A versenyen minden, az adott évben részt vevő játékos köteles szavazni az érintett elődöntőiben és a döntőben egyaránt, a határidő lejárta előtt. Abban az elődöntőben, amelyikben az adott játékos nem vesz részt, nem kötelező, de erősen ajánlott szavaznia.
    • V/2/a. Ha egy elődöntős nem szavaz a megadott határidőig az érintett elődöntőkben, a dalai, eredménytől függetlenül, kiesnek. Ekkor a legjobb helyen álló kieső ország jut tovább automatikusan az adott dal helyett, továbbá a szavazást elmulasztó játékos a következő évben nem vehet részt és nem is szavazhat a versenyen.
      • V/2/a/1. Ha az adott elődöntős csak az egyik érintett elődöntőben nem szavaz, a büntetés csak arra az elődöntőre vonatkozik, emellett ez a következő évre vonatkozó részvételi jogot nem korlátozza!
    • V/2/b. Az automatikusan a döntőben szereplő játékosoknak nem kötelező, de erősen ajánlott az elődöntőkben való szavazás.
    • V/2/c. Ha egy döntős nem szavaz a megadott határidőig a döntőben, a döntőben szereplő dalának / dalainak végső pontszáma nullázódik. Emellett a szavazást elmulasztó játékos a következő évben nem vehet részt és nem is szavazhat a versenyen.
    • V/2/d. Az elődöntőkben kiesett játékosoknak nem kötelező, de erősen ajánlott a döntőben való szavazás.
  • V/3. A résztvevőkön kívül szavazhatnak magyar és külföldi külsősök is. A külsősök szavazatait a résztvevőkétől külön kell számolni, majd az összesített pontokat az adott forduló szavazási rendszerének megfelelő pontrendszerbe át kell konvertálni, és az így kapott pontszámokat egyszer számolva hozzá kell adni a résztvevők által kiosztott pontokhoz. A külsősök által kiosztott pontok alapján az első helyen végzett dal kapja az adott pontrendszer legmagasabb pontját.
  • V/4. A szavazatok elküldése az adott évi rendező játékosnak egy e-mailhez csatolt Excel-fájlban elkészített szavazólapon vagy egy közvetlenül e-mailben vagy Facebook-üzenetben írt listával történik.
  • V/5. A dalbeküldési időszak lezártát követően az indulók bármilyen formátumú (poszt, komment stb.) reklámozása, ezáltal a szavazók esetleges befolyásolása, a Facebook-csoportban és más felületeken egyaránt, nem megengedett.
  • V/6. A részletes eredményeket a verseny után nem sokkal nyilvánosságra kell hozni.

VI. A verseny formátuma

  • VI/1. A verseny minden év tavaszi-nyári időszakában kerül megrendezésre, több héten keresztül.
  • VI/2. A versenyen részt venni kívánóknak a dalbeküldés előre meghatározott záró időpontjáig jelezniük kell a részvételi szándékukat az országválasztást felügyelő játékosnál (Dani), később már nem lehet jelentkezni. A részvételi szándék jelzése a dalbeküldés előtt és a dalbeküldés során egyaránt történhet.
  • VI/3. A dalbeküldés kezdő és záró időpontja közötti időszakban kell kiválasztani az indulókat (országok, előadók, dalok, a cikkekbe kerülő videók linkjei), és ezeket egy e-mailben – a dalbeküldés kezdetén (nagyjából az első fél órában) kizárólag e-mailben – vagy Facebook-üzenetben az országválasztást felügyelő játékosnak (Dani) el kell küldeni. Az országválasztást felügyelő játékos feladata ezt követően a szabályosság ellenőrzése.
  • VI/4. Minden érdeklődőnek joga van a debütálásra, a visszatérésre és a visszalépésre az előre megadott határidőig.
  • VI/5. Ha egy előadó vagy dal nem felel meg a szabályoknak, akkor az országválasztást felügyelő játékosnak figyelmeztetnie kell a küldő játékost a szabálytalanságról, ezt követően pedig a küldő játékos köteles új, a szabályoknak megfelelő indulót benevezni az előre meghatározott határidőn belül. Ha ezt nem teszi meg, a játékos kizárásra kerül a versenyből.
  • VI/6. A verseny két vagy három elődöntőből és egy döntőből áll. Három elődöntő esetén 8 dal jut tovább elődöntőnként, azonban minden esetben a döntő 26 vagy 27 résztvevős.
    • VI/6/a. 27 résztvevős döntő abban az esetben alakul ki, ha az adott évi győztes játékos nem tartja meg győztes országát a következő évben. Ebben az esetben a játékosok az adott évi győztes országnak egy közös válogatót rendeznek, melybe minden érdeklődő játékos legfeljebb 3 dalt nevezhet be. A szavazási rendszer a közös válogatóban eltér a nagy versenyen alkalmazottól: minden játékos minden dalt egy 1-től 10-ig terjedő skálán értékel. A szavazást követően a közös válogató győztes dala képviseli az előző évi győztes országot a döntőben, ahol a 14-es rajtszámmal szerepel. A közösen indított dal győzelme esetén a következő évi rendező játékos a dalt a közös válogatóba benevező játékos lesz.
  • VI/7. Az adott évi verseny győztes játékosa megkapja a következő évi verseny rendezésének jogát. Ha nem él vele, akkor egy másik résztvevő lesz a rendező.
    • VI/7/a. A győztes játékos emellett két, a következő évre vonatkozó jutalom közül választhat:
      • VI/7/a/1. A játékos mindkét dala a következő évben automatikusan a döntőbe kerül, ebben az esetben a dalok 27 fős döntő esetén a 7-es, illetve 21-es rajtszámokat kapják, 26 fős döntő esetén pedig egy sorsolást követően az egyik dal a döntős mezőny első, míg a másik dal a második felében kap rajtszámot.
      • VI/7/a/2. A játékos mindkét dala a következő évben részt vesz az elődöntőkben, ebben az esetben azonban az elődöntőket és a rajtszámokat maga a játékos választhatja ki a dalainak azzal a kikötéssel, hogy az egyik dalnak az adott elődöntő első, míg a másik dalnak az adott elődöntő második felébe kell kerülnie.
  • VI/8. A versenynek van egy külön Facebook-csoportja is, ahol minden, a versennyel kapcsolatos esemény zajlik.
  • VI/9. Az évenkénti versenyekről cikkek készülnek az EarthVision-wikin.
  • VI/10. Az elődöntőkről és a döntőről, a továbbjutókról és a döntőbeli szavazásról videók készülhetnek, melyek egy videómegosztó oldalra kerülnek fel. Emellett a YouTube-on készülhetnek lejátszási listák is az elődöntők és a döntő dalaiból.

VII. A szabályok módosítása

  • VII/1. Szabálymódosítási javaslat előterjesztését megelőzően minden esetben értesíteni kell a verseny létrehozóját (Dani), akinek jogában áll a javaslat előterjesztésére vonatkozó engedély megadása vagy megtagadása.
    • VII/1/a. Nem szükséges engedély, ha a javaslat előterjesztője maga a verseny létrehozója!
  • VII/2. Az engedély birtokában a javaslatot előterjeszteni kívánó játékos a Facebook-csoportban ismerteti javaslatát, melyről a többi tag szavazhat.
    • VII/2/a. A szavazás érvényes, így a módosítás-javaslat életbe léptethető, ha a javaslatban feltüntetett évet megelőző évben részt vett játékosok legalább fele + egy játékos érvényesen szavaz.
      • VII/2/a/1. Ettől a feltételtől a verseny létrehozója saját belátása szerint eltekinthet!

VII-1. A verseny létrehozójának kizárólagos jogköre

  • VII-1/1. A verseny létrehozója dönt az esetleges szabálymódosítások előterjesztésére vonatkozó engedély megadásáról vagy megtagadásáról.
  • VII-1/2. A verseny létrehozója dönt az esetleges szabálymódosítások elfogadását vagy elutasítását célzó szavazások során az 50% + 1 fő-szabály figyelembe vételéről vagy figyelmen kívül hagyásáról, így a szavazás lezárásának időpontjáról is.
  • VII-1/3. A verseny létrehozója dönt a verseny alapkoncepciójának részleges vagy teljes megváltoztatásáról.
  • VII-1/4. A verseny létrehozója egyben az országválasztást felügyelő játékos is, így feladata az adott évben részt vevő játékosok által benevezett országok és dalok összegyűjtése, illetve a szabályosság ellenőrzése.

Módosítási javaslatok

  • III/1/b. Egy előadó adott országhoz, területhez való kapcsolódásánál a szülők / a nagyszülők származását, illetve a születési helyet kell figyelembe venni.

A szabad területekre vonatkozó módosítási javaslatok

Terület A (leendő) szabad terület tulajdonosa
Területek, melyek 2020-ban lekerülnek a listáról
Northern cyprus Észak-Ciprus Turkey Törökország
Területek, melyek 2020-ban felkerülnek a listára
American samoa Amerikai Szamoa Samoa Szamoa
Mayotte Mayotte Comoros Comore-szigetek
Területek, melyek 2020-ban lekerülhetnek a listáról
Abkhazia Abházia Georgia Grúzia
Russia Oroszország
Nagorno-karabakh Hegyi-Karabah Armenia Örményország
South ossetia Dél-Oszétia Georgia Grúzia
Russia Oroszország
Transnistria Transznisztria Moldova Moldova
Russia Oroszország
Ukraine Ukrajna
Gagauzia Gagauzia Moldova Moldova
Területek, melyek biztosan szabad területek maradnak
Andorra Andorra France Franciaország
Catalonia Katalónia
Spain Spanyolország
Åland Åland Sweden Svédország
Faroe islands Feröer Denmark Dánia
Iceland Izland
Greenland Grönland Denmark Dánia
Guernsey Guernsey United kingdom Egyesült Királyság
Jersey Jersey United kingdom Egyesült Királyság
Crimea Krím Russia Oroszország
Ukraine Ukrajna
Liechtenstein Liechtenstein Austria Ausztria
Germany Németország
Switzerland Svájc
Luxembourg Luxemburg Belgium Belgium
France Franciaország
Germany Németország
Isle of man Man-sziget United kingdom Egyesült Királyság
Monaco Monaco France Franciaország
San marino San Marino Italy Olaszország
Principality of seborga Seborga Hercegség
Vatican city Vatikán
Szabad területek tulajdonosokat érintő apróbb módosításokkal
Andorra Andorra FranciaországOkcitánia Okcitánia
Portugal Portugália
Guernsey Guernsey FranciaországNormandia Normandia
Jersey Jersey
Luxembourg Luxemburg BelgiumBrüsszel fővárosi régió Brüsszel fővárosi régió
BelgiumVallónia Vallónia
Advertisement