EarthVision-wiki
Advertisement

Az EarthVision egy évente megrendezett verseny kezdetben az eschungary.hu fórumozói, ma már bármilyen, magyarul folyékonyan beszélő személy között. Lényege: Minden résztvevő benevez meghatározott számú országot és dalt, majd szavaznak a többi résztvevő által benevezett dalokra, hogy megtalálják a legnépszerűbb dalt. Az alábbiakban a verseny szabályai olvashatók.

A versenyszabályok

I. A résztvevők

  • I/1. A részvétel feltétele, hogy az adott személy folyékonyan beszéljen magyar nyelven, emellett előnynek számít, ha ismeri, és követi az Eurovíziós Dalfesztivált vagy bármely más, országok közötti versenyt, vagy részt vett már korábban más internetes dalversenyen.

II. Az országok, területek

  • II/1. Azon országok, területek listája, melyek indíthatók a versenyen, megtalálható ezen az oldalon. Ugyanitt szerepel a szabad területek listája is.
    • II/1/a. Az indítható országok, területek listájára való felkerülés feltételei a következők:
      • II/1/a/1. Az adott terület állandó civil lakossággal rendelkező, nemzetközileg elismert, független ország,
      • II/1/a/2. az adott terület állandó civil lakossággal rendelkező, nemzetközileg csak részben elismert, kvázi független ország,
      • II/1/a/3. az adott terület egy független ország állandó civil lakossággal és sok esetben gyarmati múlttal rendelkező, tengeren túli területe vagy egy tengeren túli területen belül széles körű autonómiát élvező területi egység,
      • II/1/a/4. az adott terület egy független ország állandó civil lakossággal rendelkező társult állama,
      • II/1/a/5. az adott terület egy független ország állandó civil lakossággal rendelkező, a múltban vagy a jelenben önállóságra törekvő, történelmi, kulturális és/vagy politikai szempontból az anyaországtól lényegesen eltérő, és/vagy földrajzilag az anyaországtól külön álló területe, melynek esetleges önálló részvételével megmarad az anyaország fennmaradó területének legalább egy része, illetve
      • II/1/a/6. az adott terület az adott anyaországtól olyan mértékben elszakadni kívánó, állandó civil lakossággal rendelkező területe, ahol az önállósodási folyamat már elérte a kiírt népszavazás szintjét, vagy az önállósodási folyamat a már megtartott, de sikertelen népszavazást követően is folytatódik.
    • II/1/b. A szabad területek lényege, hogy az előadóknak nem kell feltétlenül kapcsolódniuk az általuk képviselt országhoz, területhez, hanem az adott ország, terület mellett feltüntetett országokhoz, területekhez is kapcsolódhatnak. Ezen országok, területek meghatározásánál a politikai, kulturális vagy nyelvi hovatartozás számít. Ettől függetlenül indíthatók olyan előadók is a szabad területekkel, melyek kötődnek az adott szabad területhez.
      • II/1/b/1. A szabad területek listájára való felkerülés feltételei a következők:
        • II/1/b/1/a. Az adott ország, terület alacsony számú civil lakossággal és/vagy kevés indítható előadóval rendelkezik, vagy
        • II/1/b/1/b. az adott ország, terület egy olyan politikai konfliktus tárgya, melynek nehéz eldönthetősége miatt, valamint történelmi, kulturális szempontból célszerűbb megadni a konfliktusban egymással szemben álló felek mindegyikéből származó előadók számára a részvétel jogát egyaránt, továbbá
        • II/1/b/1/c. az adott ország, terület földrajzi szempontból viszonylag közel helyezkedik el az anyaország(ok)hoz.
  • II/2. Egy országot, területet csak egy előadó és egy dal képviselhet egy évben.

III. Az előadók

  • III/1. Az indított előadóknak valamilyen szinten kapcsolódniuk kell ahhoz az országhoz, területhez, amelyiket képviselik.
    • III/1/a. Együttesek esetében legalább az egyik tagnak kapcsolódnia kell a képviselt országhoz, területhez.
    • III/1/b. Egy előadó adott országhoz, területhez való kapcsolódásánál az egyenes ági felmenőket, illetve a születési helyet kell figyelembe venni.
      • III/1/b/1. Ez alól a szabály alól kivételt képez Magyarország, melyet az ország határain kívül született és az adott országban élő és alkotó magyar előadók is képviselhetnek,
      • III/1/b/2. továbbá kivételt képeznek azok az előadók, melyek
        • III/1/b/2/a. nem a képviselt országban születtek, de hosszú ideje az adott országban élnek,
        • III/1/b/2/b. többségében a képviselt ország hivatalos vagy nem hivatalos, de nagy számban beszélt, azonban minden esetben az eredeti országétól eltérő nyelvén, illetve nem angol vagy mesterséges nyelven alkotnak,
        • III/1/b/2/c. valamint saját magukat a képviselt országhoz tartozónak tekintik,
        • III/1/b/2/d. ezáltal a társadalom és a rajongók a III/1/b/2/a-c. pontok alapján a képviselt országhoz tartozónak tekinti őket.
    • III/1/c. A szabály alól kivételt képeznek a szabad területek, melyekről bővebb információ a II/1/a. pontban olvasható.
  • III/2. Egy előadó csak egy országot, területet képviselhet egy évben.
  • III/3. A versenyen csak élő előadók indíthatók, már elhunytak nem.
    • III/3/a. Ez alól a szabály alól kivételt képez az az eset, ha az adott előadó halála a verseny közben következik be!
  • III/4. Még létező és alkotó vagy már feloszlott / átmenetileg nem alkotó együttesek – beleértve az önálló előadói közreműködéseket is – esetében csak olyanok indíthatók, amelyeknek énekese(i), aki(k) az adott dal keletkezésének idején az együttes énekese(i) volt(ak), még él(nek).
    • III/4/a. Ez alól a szabály alól kivételt képez az az eset, ha az adott együttes adott tagjának halála a verseny közben következik be!
  • III/5. Az előadók neme, életkora, bőrszíne, nemi érdeklődése, vallási, politikai nézetei a verseny szempontjából jelentéktelen tényezők.
  • III/6. A játékosok saját magukat saját maguk vagy más dalszerző által írt dallal, illetve más előadókat általuk írt dallal is benevezhetik a versenybe a III/1-5. pontok betartásával.

IV. A dalok

  • IV/1. Minden olyan dal indítható, amely
    • IV/1/a. stúdióverzióban legkorábban 2001. január 1-jén jelent meg,
    • IV/1/b. Eurovíziós Dalfesztiválon, Junior Eurovíziós Dalfesztiválon vagy Eurovíziós Kórusversenyen nem hangzott el,
      • IV/1/b/1. A versenyeken elhangzott dalok átdolgozott verziói nem indíthatók, ahogy a válogatókban elhangzott dalok sem az adott évi versenyt megelőző öt válogatós szezonból!
    • IV/1/c. más, a Vision család Facebook-csoport vagy az eschungary.hu oldal által szervezett internetes dalversenyen nem szerepelt az adott évi versenyt megelőző öt évben, illetve
    • IV/1/d. előadója megfelel a III. pontban leírtaknak.
  • IV/2. Minden dalnak tartalmaznia kell legalább egy versszaknyi szöveget.
  • IV/3. Egy országot csak olyan dal képviselhet, ami
    • IV/3/a. teljes egészében angolul,
    • IV/3/b. teljes egészében mesterséges nyelven,
    • IV/3/c. teljes egészében az adott ország hivatalos nyelvén,
    • IV/3/d. teljes egészében az adott országban nagy számban beszélt, de nem hivatalos nyelven van, vagy
    • IV/3/e. kevert nyelvű, de tartalmaz legalább egy versszaknyi, az országhoz köthető nyelven, angolul vagy mesterséges nyelven elhangzó részt.
  • IV/4. A dalok hosszára vonatkozóan nincs korlátozás.
  • IV/5. Feldolgozások is indíthatók a versenyen abban az esetben, ha
    • IV/5/a. a feldolgozás legkorábban 2001. január 1-jén jelent meg,
    • IV/5/b. a feldolgozás előadója él,
      • IV/5/b/1. Együttesek és egyéni előadós közreműködések esetében csak azokat az előadókat kell figyelembe venni, akik énekelnek a dalban!
    • IV/5/c. az eredeti dal és a feldolgozás előadójának formációja (szólista, együttes – beleértve a duetteket és a közreműködéseket) megegyezik.
      • IV/5/c/1. Ebben az esetben, szólisták esetén az eredeti dal és a feldolgozás előadójának eltérő neműnek,
      • IV/5/c/2. együttesek és egyéni előadós közreműködések esetén pedig a feldolgozásnak az eredeti dalhoz képest áthangszereltnek kell lennie.
    • IV/5/d. az eredeti dal és a feldolgozás előadójának formációja (szólista, együttes – beleértve a duetteket és a közreműködéseket) különböző,
      • IV/5/d/1. Ebben az esetben a IV/5/c/1-2. pontokat nem kell figyelembe venni!
    • IV/5/e. a feldolgozás az eredeti dalhoz képest áthangszerelt, vagy
      • IV/5/e/1. Ebben az esetben a IV/5/c-d. pontokat nem kell figyelembe venni!
    • IV/5/f. az eredeti dal és a feldolgozás legalább részben eltérő nyelvű.
      • IV/5/f/1. Ebben az esetben a IV/5/c-d. pontokat nem kell figyelembe venni!
    • IV/5/g. Ha az eredeti dalnak nincs konkrét előadója, akkor az adott játékos dönti el, melyik előadó verzióját tekinti eredeti dalnak.
      • IV/5/g/1. Ebben az esetben a IV/5/c-f. pontokban foglalt kikötéseket az adott játékos döntésének függvényében kell figyelembe venni!
  • IV/6. Népdalok is indíthatók a versenyen abban az esetben, ha legalább egy énekes előadta őket. Ha több énekes is előadta az adott népdalt, akkor az adott játékos dönti el, melyik előadó verzióját nevezi be a versenybe.
    • IV/6/a. Olyan dalok is indíthatók, melyekben csak népdalok részletei hallhatóak. Ha ezeket a részleteket a fő énekes adja elő, akkor a dal az énekes országából indítható. Ha a részletek ismeretlen előadók által szólalnak meg a dalban, akkor a dal a népdal keletkezési helyét képviselheti. Ha a dalban népdalok, népdalrészletek és legalább egy fő énekes egyaránt szerepelnek, akkor a dal a fő énekes országát képviselheti.
    • IV/6/b. A IV/5/a-b. pontokban foglaltak a IV/6. és IV/6/a. pontokban foglaltakra is vonatkoznak.
  • IV/7. Ha egy dalnak nincs konkrét előadója, de többen is felénekelték a dalt, akkor az adott játékos dönti el, melyik előadó verzióját nevezi be a versenybe.
    • IV/7/a. A IV/1/a., illetve a IV/5/a-b. pontokban foglaltak a IV/7/a. pontban foglaltakra is vonatkoznak.
  • IV/8. Egy dal csak egyszer indítható a versenyen.
  • IV/9. A játékosok saját dalaikat saját maguk, illetve más előadók előadásában is benevezhetik a versenybe a IV/1-8. pontok betartásával.

V. A szavazás

  • V/1. A szavazási rendszer kis változással megegyezik az Eurovíziós Dalfesztiválon, Junior Eurovíziós Dalfesztiválon és a már megszűnt Eurovíziós Táncversenyen alkalmazott szavazási rendszerrel:
    • V/1/a. az elődöntőkben minden játékos a tíz kedvenc dalára szavaz, melyek 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 10 és 12 pontot kapnak;
    • V/1/b. a döntőben minden játékos a tizennégy kedvenc dalára szavaz, melyek 1, 2, 3, 4, 5, 6, 8, 10, 12, 14, 17, 20, 25 és 30 pontot kapnak.
  • V/2. A versenyen minden, az adott évben részt vevő játékos köteles szavazni az érintett elődöntőiben és a döntőben egyaránt, a határidő lejárta előtt. Abban az elődöntőben, amelyikben az adott játékos nem vesz részt, nem kötelező, de erősen ajánlott szavaznia.
    • V/2/a. Ha egy elődöntős nem szavaz a megadott határidőig az érintett elődöntőkben, a dalai, eredménytől függetlenül, kiesnek. Ekkor a legjobb helyen álló kieső ország jut tovább automatikusan az adott dal helyett, továbbá a szavazást elmulasztó játékos a következő évben nem vehet részt és nem is szavazhat a versenyen, ahogy az adott évi döntőben sem.
      • V/2/a/1. Ha az adott elődöntős csak az egyik érintett elődöntőben nem szavaz, a büntetés csak arra az elődöntőre vonatkozik, emellett ez a következő évre vonatkozó részvételi jogot nem korlátozza!
    • V/2/b. Az automatikusan a döntőben szereplő játékosoknak nem kötelező, de erősen ajánlott az elődöntőkben való szavazás.
    • V/2/c. Ha egy döntős nem szavaz a megadott határidőig a döntőben, a döntőben szereplő dalának / dalainak végső pontszáma nullázódik. Emellett a szavazást elmulasztó játékos a következő évben nem vehet részt és nem is szavazhat a versenyen.
    • V/2/d. Az elődöntőkben kiesett játékosoknak nem kötelező, de erősen ajánlott a döntőben való szavazás.
    • V/2/e. A résztvevők nem szavazhatnak a saját maguk által beküldött dalokra.
    • V/2/f. Az előre megadott határidő indokolt esetben, az adott évi rendező és a verseny kitalálójának közös megegyezése alapján kitolható.
  • V/3. A résztvevőkön kívül szavazhatnak magyar és külföldi külsősök is. A külsősök szavazatait a résztvevőkétől külön kell számolni, majd az összesített pontokat az adott forduló szavazási rendszerének megfelelő pontrendszerbe át kell konvertálni, és az így kapott pontszámokat egyszer számolva hozzá kell adni a résztvevők által kiosztott pontokhoz. A külsősök által kiosztott pontok alapján az első helyen végzett dal kapja az adott pontrendszer legmagasabb pontját.
  • V/4. A szavazatok elküldése az adott évi rendező játékosnak egy e-mailhez csatolt Excel-fájlban elkészített szavazólapon vagy egy közvetlenül e-mailben vagy Facebook-üzenetben írt listával történik.
  • V/5. A dalbeküldési időszak lezártát követően az indulók bármilyen formátumú (poszt, komment stb.) reklámozása, ezáltal a szavazók esetleges befolyásolása, a Facebook-csoportban és más felületeken egyaránt, nem megengedett.
  • V/6. A részletes eredményeket a verseny után nem sokkal nyilvánosságra kell hozni.

VI. A verseny formátuma

  • VI/1. A verseny minden év tavaszi-nyári időszakában kerül megrendezésre, több héten keresztül.
  • VI/2. A versenyen részt venni kívánóknak a dalbeküldés előre meghatározott záró időpontjáig jelezniük kell a részvételi szándékukat az országválasztást felügyelő játékosnál (Dani), később már nem lehet jelentkezni. A részvételi szándék jelzése a dalbeküldés előtt és a dalbeküldés során egyaránt történhet.
  • VI/3. A dalbeküldés záró időpontjáig tartó időszakban belsőleg vagy nyílt válogatóval kell kiválasztani az indulókat (országok, előadók, dalok, a cikkekbe kerülő videók linkjei), és ezeket a dalbeküldés első napjától egy e-mailben – nagyjából az első fél órában kizárólag e-mailben – vagy Facebook-üzenetben az országválasztást felügyelő játékosnak (Dani) el kell küldeni. Az országválasztást felügyelő játékos feladata ezt követően a szabályosság ellenőrzése.
  • VI/4. Minden érdeklődőnek joga van a debütálásra, a visszatérésre és a visszalépésre az előre megadott határidőig.
  • VI/5. Ha egy előadó vagy dal nem felel meg a szabályoknak, akkor az országválasztást felügyelő játékosnak figyelmeztetnie kell a küldő játékost a szabálytalanságról, ezt követően pedig a küldő játékos köteles új, a szabályoknak megfelelő indulót benevezni az előre meghatározott határidőn belül. Ha ezt nem teszi meg, a játékos kizárásra kerül a versenyből.
  • VI/6. A verseny két vagy három elődöntőből és egy döntőből áll. Három elődöntő esetén 8 dal jut tovább elődöntőnként, azonban minden esetben a döntő 26 vagy 27 résztvevős.
    • VI/6/a. 27 résztvevős döntő abban az esetben alakul ki, ha az adott évi győztes játékos nem tartja meg győztes országát a következő évben. Ebben az esetben a játékosok az adott évi győztes országnak egy közös válogatót rendeznek, melybe minden érdeklődő játékos legfeljebb 3 dalt nevezhet be. A szavazási rendszer a közös válogatóban eltér a nagy versenyen alkalmazottól: minden játékos minden dalt egy 1-től 10-ig terjedő skálán értékel. A szavazást követően a közös válogató győztes dala képviseli az előző évi győztes országot a döntőben, ahol a 14-es rajtszámmal szerepel. A közösen indított dal győzelme esetén a következő évi rendező játékos a dalt a közös válogatóba benevező játékos lesz.
  • VI/7. Az adott évi verseny győztes játékosa megkapja a következő évi verseny rendezésének jogát. Ha nem él vele, akkor egy másik résztvevő lesz a rendező.
    • VI/7/a. A győztes játékos emellett két, a következő évre vonatkozó jutalom közül választhat:
      • VI/7/a/1. A játékos mindkét dala a következő évben automatikusan a döntőbe kerül, ebben az esetben a dalok 27 fős döntő esetén a 7-es, illetve 21-es rajtszámokat kapják, 26 fős döntő esetén pedig a 7-es, illetve 20-as rajtszámokat.
      • VI/7/a/2. A játékos mindkét dala a következő évben részt vesz az elődöntőkben, ebben az esetben azonban az elődöntőket és a rajtszámokat maga a játékos választhatja ki a dalainak azzal a kikötéssel, hogy az egyik dalnak az adott elődöntő első, míg a másik dalnak az adott elődöntő második felébe kell kerülnie, emellett a két dal nem kerülhet ugyanazon elődöntőbe.
  • VI/8. A versenynek van egy külön Facebook-csoportja is, ahol minden, a versennyel kapcsolatos esemény zajlik.
  • VI/9. Az évenkénti versenyekről cikkek készülnek az EarthVision-wikin.
  • VI/10. Az elődöntőkről és a döntőről, a továbbjutókról és a döntőbeli szavazásról videók készülhetnek, melyek egy videómegosztó oldalra kerülnek fel. Emellett a YouTube-on, illetve a Spotify-on készülhetnek lejátszási listák is az elődöntők és a döntő dalaiból.

VII. A szabályok módosítása

  • VII/1. Szabálymódosítási javaslat előterjesztését megelőzően minden esetben értesíteni kell a verseny létrehozóját (Dani), akinek jogában áll a javaslat előterjesztésére vonatkozó engedély megadása vagy megtagadása.
    • VII/1/a. Nem szükséges engedély, ha a javaslat előterjesztője maga a verseny létrehozója!
  • VII/2. Az engedély birtokában a javaslatot előterjeszteni kívánó játékos a Facebook-csoportban ismerteti javaslatát, melyről a többi tag szavazhat.
    • VII/2/a. A szavazás érvényes, így a módosítás-javaslat életbe léptethető, ha a javaslatban feltüntetett évet megelőző évben részt vett játékosok legalább fele + egy játékos érvényesen szavaz.
      • VII/2/a/1. Ettől a feltételtől a verseny létrehozója saját belátása szerint eltekinthet!

VII-1. A verseny létrehozójának kizárólagos jogköre

  • VII-1/1. A verseny létrehozója dönt az esetleges szabálymódosítások előterjesztésére vonatkozó engedély megadásáról vagy megtagadásáról.
  • VII-1/2. A verseny létrehozója dönt az esetleges szabálymódosítások elfogadását vagy elutasítását célzó szavazások során az 50% + 1 fő-szabály figyelembe vételéről vagy figyelmen kívül hagyásáról, így a szavazás lezárásának időpontjáról is.
  • VII-1/3. A verseny létrehozója dönt a verseny alapkoncepciójának részleges vagy teljes megváltoztatásáról.
  • VII-1/4. A verseny létrehozója egyben az országválasztást felügyelő játékos is, így feladata az adott évben részt vevő játékosok által benevezett országok és dalok összegyűjtése, illetve a szabályosság ellenőrzése.

Módosítási javaslatok

  • III/1/b. Egy előadó adott országhoz, területhez való kapcsolódásánál a szülők / a nagyszülők származását, illetve a születési helyet kell figyelembe venni.
Advertisement