EarthVision-wiki
D97v (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
Címke: Vizuális szerkesztés

(41 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
A '''Neovíziós Dalfesztivál''' egy évente megrendezett verseny az [http://eschungary.hu eschungary.hu] fórumozói között. Lényege: Minden résztvevő fórumozó benevez meghatározott számú országot és dalt az Eurovíziós Dalfesztiválon indult országok és dalaik közül, majd szavaznak a többi résztvevő által benevezett dalokra, hogy megtalálják a legnépszerűbb dalt.

A '''Neovíziós Dalfesztivál''' egy évente megrendezett verseny kezdetben az [http://eschungary.hu eschungary.hu] fórumozói, ma már bármilyen, magyarul folyékonyan beszélő személy között. Lényege: Minden résztvevő benevez meghatározott számú országot és dalt az Eurovíziós Dalfesztiválon indult országok és dalaik közül, majd szavaznak a többi résztvevő által benevezett dalokra, hogy megtalálják a legnépszerűbb dalt.

A versenyt minden év őszén rendezzük, a legelsőt 2014-ben tartottuk meg.

A versenyt minden év őszén rendezzük, a legelsőt 2014-ben tartottuk meg.
8. sor: 8. sor:

== Részvétel ==

== Részvétel ==

=== Országok ===

=== Országok ===
Eddig 38 ország1 indult a versenyen, a következőek (a debütálás sorrendjében):

A versenyen már mind az 50 ország indult, melyek már legalább egyszer részt vettek az Eurovíziós Dalfesztiválon, a következőek (a debütálás sorrendjében):

{| class="wikitable" style="font-size:95%"

{| class="wikitable" style="font-size:90%; line-height:18px"

|- style="background:#efefef"

|- style="background:#efefef"

! Év

! Év
16. sor: 16. sor:

| [[2014-es Neovíziós Dalfesztivál|2014]]

| [[2014-es Neovíziós Dalfesztivál|2014]]
| {{Neo/Albánia}}, {{Neo/Ausztria}}, {{Neo/Azerbajdzsán}}, {{Neo/Belgium}}, {{Neo/Bosznia-Hercegovina}}, {{Neo/Bulgária}}, {{Neo/Ciprus}}, {{Neo/Dánia}}, {{Neo/Egyesült Királyság}},
{{Neo/Észtország}}, {{Neo/Fehéroroszország}}, {{Neo/Görögország}}, {{Neo/Grúzia}}, {{Neo/Hollandia}}, {{Neo/Horvátország}}, {{Neo/Izland}}, {{Neo/Izrael}}, {{Neo/Lengyelország}},
{{Neo/Lettország}}, {{Neo/Macedónia}}, {{Neo/Magyarország}}, {{Neo/Moldova}}, {{Neo/Montenegró}}, {{Neo/Németország}}, {{Neo/Norvégia}}, {{Neo/Olaszország}}, {{Neo/Oroszország}}, {{Neo/Örményország}}, {{Neo/Portugália}}, {{Neo/Románia}}, {{Neo/Spanyolország}}, {{Neo/Svájc}}, {{Neo/Svédország}}, {{Neo/Szerbia}}, {{Neo/Szlovákia}}, {{Neo/Szlovénia}},
{{Neo/Törökország}}, {{Neo/Ukrajna}}

| {{Neo/Albánia}}, {{Neo/Ausztria}}, {{Neo/Azerbajdzsán}}, {{Neo/Belgium}}, {{Neo/Bosznia-Hercegovina}}, {{Neo/Bulgária}}, {{Neo/Ciprus}}, {{Neo/Dánia}}, {{Neo/Egyesült Királyság}},
{{Neo/Észtország}}, {{Neo/Fehéroroszország}}, {{Neo/Görögország}}, {{Neo/Grúzia}}, {{Neo/Hollandia}}, {{Neo/Horvátország}}, {{Neo/Izland}}, {{Neo/Izrael}}, {{Neo/Lengyelország}},
{{Neo/Lettország}}, {{Neo/Macedónia}}, {{Neo/Magyarország}}, {{Neo/Moldova}}, {{Neo/Montenegró}}, {{Neo/Németország}}, {{Neo/Norvégia}}, {{Neo/Olaszország}}, {{Neo/Oroszország}},
{{Neo/Örményország}}, {{Neo/Portugália}}, {{Neo/Románia}}, {{Neo/Spanyolország}}, {{Neo/Svájc}}, {{Neo/Svédország}}, {{Neo/Szerbia}}, {{Neo/Szlovákia}}, {{Neo/Szlovénia}},
{{Neo/Törökország}}, {{Neo/Ukrajna}}

| [[2015-ös Neovíziós Dalfesztivál|2015]]

| {{Neo/Andorra}}, {{Neo/Csehország}}, {{Neo/Finnország}}, {{Neo/Franciaország}}, {{Neo/Írország}}, {{Neo/Litvánia}}, {{Neo/Luxemburg}}, {{Neo/Málta}}, {{Neo/Monaco}}, {{Neo/San Marino}}

| [[2016-os Neovíziós Dalfesztivál|2016]]

| {{Neo/Ausztrália}}, {{Neo/Marokkó}}

''Azon országok listája, melyek indíthatók a versenyen, megtalálható [[Országok, melyek indíthatók a Neovíziós Dalfesztiválon|itt]].''

''Azon országok listája, melyek indíthatók a versenyen, megtalálható [[Országok, melyek indíthatók a Neovíziós Dalfesztiválon|itt]].''

=== Fórumozók ===

=== Játékosok ===
Eddig 21 fórumozó indult a versenyen, a következőek (a debütálás sorrendjében):

Eddig 46 játékos indult a versenyen, a következőek (a debütálás sorrendjében):

{| class="wikitable" style="font-size:95%"

{| class="wikitable" style="font-size:90%; line-height:18px"

|- style="background:#efefef"

|- style="background:#efefef"

! Év

! Év
! Fórumozó(k)

! Játékos(ok)

| [[2014-es Neovíziós Dalfesztivál|2014]]

| [[2014-es Neovíziós Dalfesztivál|2014]]
33. sor: 39. sor:

| [[2015-ös Neovíziós Dalfesztivál|2015]]

| [[2015-ös Neovíziós Dalfesztivál|2015]]
| Slavico, Tanti

| András, ESCRoli, Mona Lisa, Slavico, Sydänmaa, Tanti

| [[2016-os Neovíziós Dalfesztivál|2016]]

| ESCMarko05, Horst Dinser, imi100, Isti, Kati, K. Balázs, kecske14, Kevin Green, mate9605, MK Dalton, Miyaoaxochitl, Petra92

| [[2017-es Neovíziós Dalfesztivál|2017]]

| Csengettyű, ESCMarko05, gaboca701

| [[2018-as Neovíziós Dalfesztivál|2018]]

| Airen, Bence95, Borso Bori, Etrok, Major2003, Sityu

=== Térkép ===

=== Térkép ===
[[Fájl:NSC_Participants.svg|600px|középre|bélyegkép|

[[Fájl:NSC_Participants.png|600px|középre|bélyegkép|

[[Kép:Zold.png|balra]] Országok, melyek már legalább egyszer részt vettek

[[Kép:Zold.png|balra]] Országok, melyek már legalább egyszer részt vettek

[[Kép:Sarga.png|balra]] Országok, melyek még egyszer sem vettek részt

[[Kép:Sarga.png|balra]] Országok, melyek még egyszer sem vettek részt

44. sor: 59. sor:

== Győztesek ==

== Győztesek ==

[[Fájl:NSC Winners Map.png|600px|középre|bélyegkép]]
{| class="wikitable sortable" style="font-size:95%" width=100%

{| class="wikitable sortable" style="font-size:90%; line-height:18px"

|- style="background:#efefef"

|- style="background:#efefef"
! Év !! Ország !! Fórumozó !! Előadó !! Dal !! Pontszám !! Országok !! Fórumozók

! Év !! Ország !! Fórumozó !! Előadó !! Dal

| [[2014-es Neovíziós Dalfesztivál|2014]] || {{Neo/Észtország}} || Lili || Urban Symphony || [https://www.youtube.com/watch?v=QpaF5vME_Mo Rändajad] || 129 || 38 || 19

| [[2014-es Neovíziós Dalfesztivál|2014]] || {{Neo/Észtország}} || Lili || Urban Symphony || [https://www.youtube.com/watch?v=QpaF5vME_Mo Rändajad]

| [[2015-ös Neovíziós Dalfesztivál|2015]] || || || || || || ||

| [[2015-ös Neovíziós Dalfesztivál|2015]] || {{Neo/Észtország}} || Mona Lisa || Elina Born & Stig Rästa || [https://www.youtube.com/watch?v=zWACbw3cqW0 Goodbye to Yesterday]

| [[2016-os Neovíziós Dalfesztivál|2016]] || {{Neo/Svédország}} || kecske14 || Sanna Nielsen || [https://www.youtube.com/watch?v=N_hmzLU1_cc Undo]

| [[2017-es Neovíziós Dalfesztivál|2017]] || {{Neo/Izland}} || MK Dalton || Yohanna || [https://www.youtube.com/watch?v=h6CwTg3M1b0 Is It True?]

| [[2018-as Neovíziós Dalfesztivál|2018]] || Svájc

|| gaboca701

|| Sebalter

|| [https://www.youtube.com/watch?v=kjWG0oNpWog Hunter Of Stars]

|[[2019]]

|Finnország

|MK Dalton

|Pernilla

|[https://www.youtube.com/watch?v=MRC5NzxmrAA När Jag Blundar]

== Linkek ==

* [http://www.freeforum.hu/earthvision/topik/55410 Fórum]

== Lásd még ==

== Lásd még ==

* [[EarthVision]]

* [[EarthVision]]

* [[Amerovíziós Dalfesztivál]]
* [[AmeroVision]]

* [[Hungarovíziós Dalverseny]]

64. sor: 96. sor:

! A [[Neovíziós Dalfesztivál]] évenkénti cikkei

! A [[Neovíziós Dalfesztivál]] évenkénti cikkei

| align="center" | [[2014-es Neovíziós Dalfesztivál|2014]]

| align="center" | [[2014-es Neovíziós Dalfesztivál|2014]] • [[2015-ös Neovíziós Dalfesztivál|2015]]

A lap jelenlegi, 2019. augusztus 4., 09:30-kori változata

A Neovíziós Dalfesztivál egy évente megrendezett verseny kezdetben az eschungary.hu fórumozói, ma már bármilyen, magyarul folyékonyan beszélő személy között. Lényege: Minden résztvevő benevez meghatározott számú országot és dalt az Eurovíziós Dalfesztiválon indult országok és dalaik közül, majd szavaznak a többi résztvevő által benevezett dalokra, hogy megtalálják a legnépszerűbb dalt.

A versenyt minden év őszén rendezzük, a legelsőt 2014-ben tartottuk meg.

A versenyszabályok

A verseny szabályzata ezen az oldalon olvasható.

Részvétel

Országok

A versenyen már mind az 50 ország indult, melyek már legalább egyszer részt vettek az Eurovíziós Dalfesztiválon, a következőek (a debütálás sorrendjében):

Év Ország(ok)
2014 Albania Albánia, Austria Ausztria, Azerbaijan Azerbajdzsán, Belgium Belgium, Bosnia and herzegovina Bosznia-Hercegovina, Bulgaria Bulgária, Cyprus Ciprus, Denmark Dánia, United kingdom Egyesült Királyság,
Estonia Észtország, Belarus Fehéroroszország, Greece Görögország, Georgia Grúzia, The netherlands Hollandia, Croatia Horvátország, Iceland Izland, Israel Izrael, Poland Lengyelország,
Latvia Lettország, Macedonia Macedónia, Hungary Magyarország, Moldova Moldova, Montenegro Montenegró, Germany Németország, Norway Norvégia, Italy Olaszország, Russia Oroszország,
Armenia Örményország, Portugal Portugália, Romania Románia, Spain Spanyolország, Switzerland Svájc, Sweden Svédország, Serbia Szerbia, Slovakia Szlovákia, Slovenia Szlovénia,
Turkey Törökország, Ukraine Ukrajna
2015 Andorra Andorra, Czech republic Csehország, Finland Finnország, France Franciaország, Ireland Írország, Lithuania Litvánia, Luxembourg Luxemburg, Malta Málta, Monaco Monaco, San marino San Marino
2016 Australia Ausztrália, Morocco Marokkó

Azon országok listája, melyek indíthatók a versenyen, megtalálható itt.

Játékosok

Eddig 46 játékos indult a versenyen, a következőek (a debütálás sorrendjében):

Év Játékos(ok)
2014 Banszegi Sisters, Bende, Czigel, Csobakka, Dani, Emdogh, ESCFan, Gergő, Iza, János, Kitti, Levi21, Lili, Máté94, MrSilesian, Nati, Rainbowshine, SandorT, StanB
2015 András, ESCRoli, Mona Lisa, Slavico, Sydänmaa, Tanti
2016 ESCMarko05, Horst Dinser, imi100, Isti, Kati, K. Balázs, kecske14, Kevin Green, mate9605, MK Dalton, Miyaoaxochitl, Petra92
2017 Csengettyű, ESCMarko05, gaboca701
2018 Airen, Bence95, Borso Bori, Etrok, Major2003, Sityu

Térkép

NSC Participants

Zold
Országok, melyek már legalább egyszer részt vettek
Sarga
Országok, melyek még egyszer sem vettek részt
Szurke
Országok, melyek nem vehetnek részt

Győztesek

NSC Winners Map
Év Ország Fórumozó Előadó Dal
2014 Estonia Észtország Lili Urban Symphony Rändajad
2015 Estonia Észtország Mona Lisa Elina Born & Stig Rästa Goodbye to Yesterday
2016 Sweden Svédország kecske14 Sanna Nielsen Undo
2017 Iceland Izland MK Dalton Yohanna Is It True?
2018 Svájc gaboca701 Sebalter Hunter Of Stars
2019 Finnország MK Dalton Pernilla När Jag Blundar

Lásd még

A Neovíziós Dalfesztivál évenkénti cikkei
20142015